2013. március 19.

Búék 2013

Gondoltuk, hogy sáros lesz a terep, ezért már reggel úgy készültünk, hogy rajtoltatás után nem megyünk végig.
Kb. 7 előtt 5 perccel leültünk, egyik oldalamon Toni, másokon Szabolcs és 7 óra 00-kor elkezdtünk rajtoltatni. 11 óráig talán háromszor volt olyan, hogy 1-2 percig nem volt senki, de különben folyamatosan, meg és felállás nélkül írtuk az itinereket, osztottuk, amit osztani kellett és jó utat kívántunk. 
11 után átrendeztük a helyiséget érkeztetéshez, én mentem írni, az emléklapokat, Toni és Szabolcs pedig érkeztetni. Aztán amikor már minden egyenesbe került, és volt elég ember, ettünk egy virslit, és távoztunk.

/2013.01.05./